Amint azt már a korábbi cikkek is említették,
tavasszal, vagy ha nem ér akkor rá az ember, nyáron kötelező jelleggel
a komposztot forgatni kell, egyrészt az oxigén biztosítása, másrészt a
kártevők lárváinak eltávolítása szempontjából. Nagyon komoly problémát
jelenthet, hogy a cserebogarak igazi óvodának használják a
komposztdombot, főleg mikor az már majdnem érett, és a pajorok
könnyedén közlekedhetnek benne. Idén a komposztrostálás közben 1,5
köbméter komposztföldből 50 cserebogár pajor került a gyűjtő
befőttesüvegembe, ez a szám hiteles és rémisztő. Leginkább kedvelt
régiójuk a felső 1 méter a dombon növő dudvák friss gyökereinek
rágcsálása miatt, de lentebb is nyüzsögnek. Mondanom sem kell, hogy a
mellettem toporzékoló feketerigók, akik legszívesebben megcsókolták
volna a talpamat azért, hogy megbontottam a dombot, nem győzték sorra
tömni a csőrükbe a kiforduló pajorokat, lóbogarakat, gilisztákat,
ászkákat és pókokat! Kártevők egész sora lakik ebben a
szervesanyag-bányában, és a rendszeres rostálás hozzájárul az
elszaporodásuk megelőzéséhez. A gilisztákat és a többi hasznos
földfeldolgozót viszont szigorúan tegyük vissza a földbe, hisz rájuk
nagyon nagy szükség van.
Kép innen.
A kész komposzt átdolgozásának eszközei nagyon egyszerűek és
könnyedén el lehet készíteni őket otthon is, egy rostára és egy
kényelmes lapátra van szükségünk. A komposztrosta egy fém keretre
hegesztett sűrű vasháló, gyakorlatilag egy téglalap alapú nagy szita,
nagyjából 1,5 X 1 méteres, melyet a rövidebbik oldalára állítva
használunk, alsó végén két lábbal, amiket leszúrunk a földbe, illetve a
felső rövidebb oldal közepénél egy pánttal rögzített kicsapható rúddal,
mely hosszabb, mint a téglalap hosszabb oldala. Ezt a rudat a
kitámasztáshoz használjuk, először még csak a lapos földbe szúrjuk,
majd ahogy növekszik a kirostált kupac abba helyezzük. A rostánkat
általában 45-50°-os szögben támasztjuk ki, és ahogy nő a földkupac, úgy
húzzuk mindig előrébb a rostát, tartva a szöget és a rosta lába és a
kupac közötti optimális távolságot (30-50 cm), hogy a kiszitált föld és
a végen összegyűlő hulladék ne ömölhessen össze. Lényeges a megfelelő
dőlésszög, hogy könnyebben haladjon végig a szitán a föld, de azért ne
is csússzon le túl gyorsan, hiszen át kell hulljon a kész állapotú
föld.
A lapáttal a komposztdombból kiveszünk egy közepes adagot, majd
szépen a rosta tetejére fordítjuk, s felfelé irányuló húzó
lapátmozdulatokkal rásegítünk a föld átjutására, esetleg deszkából
készített kaparó alkalmatossággal kapirgáljuk a komposztot a rostán.
Párszor megcsapkodhatjuk a rostát, ez is nagyon hasznos, és a
hulladékot, mely a szita végénél összegyűlt összekaparjuk és
kialakítjuk belőle a következő komposztdomb alapját. Ha túl sok kész
föld maradt a hulladékban, még egyszer földobjuk a szitára, illetve
állíthatunk a dőlésszögön is. Ha sok a hulladékban a kavics és
hasznosíthatatlan anyag, akkor azt már kidobandó végleges hulladéknak
tekintjük.
Mindeközben 100 szemmel lessük a pajorokat, lóférgeket és az összes
összegyűjtendő kártevőt, akik nagyon finom csemegeként szolgálhatnak a
baromfiudvar lakói számára.
Ehhez fogjunk be egy nagyobb befőttes üveget, vagy kisvödröt.
Fontos, hogy az aktívabb és menekülőképes egyedeket ártalmatlanítsuk,
nehogy kimásszanak, viszont a gilisztákat és ártalmatlan élőlényeket ne
bántsuk!
Az átszitált földet virágföld, bakhát készítés vagy csak szerves
anyag pótlás céljából, ki-ki maga választása szerint hasznosíthatja. Ne
felejtsük az új komposztdombot meglocsolni.
Az illusztráló képek édesapánk, Pappmisi munkáját mutatják be, mi is tőle tanultuk az ipart J.
Jó munkát mindenkinek!
Kommentáld!